Még van esély

A kis magyar csapat az utolsó - és nem kiejthető - futam előtt a hatodik helyen áll a Gold Cupon. Holtversenyben az ötödikkel,  és csupán néhány pontra a harmadiktól. Csütörtökön, az ötödik futamban sajnos nem sikerült megismételni az előző napok teljesítményét, de így is le a kalappal: a magyar Dragon osztály eddigi legjobb nemzetközi eredménye van készülőben.

Az elismerés pedig fokozatosan nő. Amíg az elő két-három futam után a hivatalos közleményben főleg csak az írekről, britektről, oroszokról esett szó, a hét második felére mindez már átalakult: a HUN59 helyezése soha nem maradt ki a tudósításokból. Eleinte alig fotózták őket, most már mindig szerepeltek a hivatalos fotók között. És kaptak egy „eposzi" jelzőt is: „akik most érkeztek a frissiben megnyert magyar Bajnokságról a Balatonon". Ennél jobb reklám nemigen kellhet nekünk, főleg, ha komolyan gondoljuk, hogy 2017-ben világbajnokságot szeretnénk rendezni a Balatonon.

Úgyhogy nem marad más, mint hogy szurkoljunk egy jó helyezésért az utolsó futamon...

Hajrá Fecó!

Talán még sohasem volt arra példa, hogy a magyar bajnoknak komoly esélyei lennének egy olyan Dragon versenyen, ahol ott van minden profi. Kis-Szölgyémi Feriék imponálóan nyerték a magyar bajnokságot, és öröm látni, hogy a Gold Cup-on, ráadásul tengeren, nagy hullámok között is, ott vannak a legjobb tíz között.

A magyar bajnokságon

Az első futamon 25 csomó körüli szélben 14. helyen futottak be - nem rossz eredmény egy kölcsönhajóval, 60 tengeri körülményekhez szokott csapat között. A futamot a világbajnok Lawrie Smith nyerte, aki a Petticrows-főnök Tim Tavinorral és egy nagydarab, erős holland fiúval ment. A hollandot megkérdezték egy interjúban, hogy mi volt a dolga. Tömören csak ennyit mondott: lógj, ahogy bírsz!

Ilyen durván fúj a szél, ekkorák a hullámok

A Gold Cup amúgy is fura verseny: egy nap egy futam, de az borzasztó hosszú, az egész pálya legalább 12 mérföld. Összesen hat futam, de kieső nincs - ez még abból az időből ered, hogy úriember nem hibázik...

A második futamra még rettenetesebb körülmények közt került sor. A szél 28 csomó, a hullámok házmagasságúak. Erre mi történt? A múlt héten még Balatonkenese előtt vitorlázó magyar csapat elsőnek vette a kreutz-bóját a vérprofik előtt! Bravó Fecó, Füli és Tomi!

Úton a kreutz-bójához

A hátszélben aztán nem tudták tartani az iszonyú gyors német Tommy Müllert, aki mellett persze Vinci Hoesch diktál. Magánvéleményem, hogy Müller, aki volt már világbajnok is, csak akkor megy jól, ha Vinci is mellette ül. De visszatérve a Gold Cupra, Fecóék ott tudtak maradni az élbolyban, és hetediknek futottak be.

Hátszélben

Mindez jól mutatja, hogy sok vitorlázással és edzésmunkával, összeszokott csapattal és megfelelő cuccal ott lehet lenni az osztály élezőnyében. Gyerünk fiúk, mutassátok meg nekik!

A csapat

Dragon EB: az utolsó nap eseményei

Zsúfoltra sikeredett az utolsó nap, így aztán csak most tudom befejezni az Attersee-n tartott Dragon Európa-bajnokság krónikáját. Minden jó, ha jó a vége: a csütörtöki futam nélküli nap után péntekre megérkezett az áhított, híres termikus szél, a Rosenwind, amelyben végül sikerült még két futamot tartani, aminek eredményeképpen lett érvényes Európa-bajnokság, sőt még kieső futam is. Európa-bajnok: (na ki más) Markus Wieser, a magyar szereplés pedig valamelyest elmaradt reményeinktől. Kis-Szölgyémi Feriék a 31. helyen végeztek, mi pedig 62.-ek lettünk.

A pénteki nap borzalmasan kezdődött, hiszen a kormányosértekezletet hajnali öt órára írták ki. A  karikás szemek látványán – előző este volt a gálavacsora, bár táncolni nem oskan maradtak ott – a gyönyörű napfelkelte sem segített. A várt déli szél elvileg 6 és 9 óra között fúj. Nos ennek nyoma sem volt, így maradtunk – a hajnali hidegben kissé dideregve – a parton. Főrendezőnk, Gert Schmidleitner azzal biztatott, hogy végre megérkezett a nyár, így valamikor majd beindul a termikus szél. A kérdés csak az volt, hogy mikor: a kiírás szerint 14.00-kor lehetett adni az utolsó előkészítő jelzést.

Az égiek végül megkönyörültek a mezőnyön. Fél tizenegy tájban megérkezett az északkeleti szél, az a szél, amiért itt egyáltalán érdemes vitorlázni. 11.20-kor a második (fekete zászlóval indított) már sikeres vol, 6-8 csomós szélben indult a mezőny. 

A tavat ismerők előnybe kerültek, ez meg is látszott az eredményen. Ahogy kiderült, egy rövid jobbcsapásos takk után hosszan át kellett húzni a tó másik, keleti oldalára, és majdnem a parttól fokozatosan felélesedve jönni a bójára. A hátszél nagyjából ugyanez, csak fordítva. Az első kör végén egy német „nyugdíjas” vezette a mezőnyt, de szorosan tapadt rá Markus Wieser, így a végén simán nyert is a balatonkenesei EB Amerika Kupát is megjárt győztese. A második helyen az osztrák bajnok végzett, ami jól mutatja, hogy beállt a szokásos „helyi” szél. Feriék a 37., mi az 55. helyen végeztünk, de kezdtünk már ráérezni arra, hogy hogyan is kell itt vitorlázni. A rajtunk sem sikerült rosszul, de a hajó sebessége sajnos messze elmaradt attól, hogy érdemben odaérjünk a mezőny első felébe. Sajnos új vitorlák nélkül ez nem fog menni.

A versenyrendezők az egyetlen megoldást választották, ami az adott helyzetben még megmenthette az EB-t. Befuttatták a mezőnyt a hátszélben, majd azonnal elrajtolt az utolsó futam, 13.20-kor. Ebben végre mindkét magyar hajó már jobban szerepelt, Feriék a 10., mi pedig a 45. helyen futottunk be, végre elszabadulva az utolsó egyharmadban kóricáló hajóktól. Ha most kezdődött volna a verseny, már egészen jó eséllyel pályázhattunk volna a mezőny első kétharmadába.

Ezután már csak a hajók kidaruzása és összerakása (a kidaruzás borzalmasan szervezetlen, az osztrákok igazán tanulhattak volna tőlünk) és az eredményhirdetés volt hátra. Markus Wieser három futamgyőzelemmel lett Európa-bajnok, és az utolsó szó jogán nagyon dicsérte a főrendezőt, és felemlegette, hogy Gert Balatonkenesén is milyen jó munkát végzett. Így még mi is szóba kerültünk. Második helyen Vinci csapata, azután egy orosz (egy Sydney-i olimpikon solingossal a fedélzeten), negyedik Ulli Libor (1972-es olimpiai ezüst), ötödik egy orosz hajó egy olimpikon finnessel a fedélzeten. A két futamon is győztes svéd hajó eltűnt a levesben.

Tanulság? Sebesség, sebesség, sebesség. Ezeken a tavakon nagyokat lehet rontani, egyetlen esély, hogy lehetőleg minden futamon reálisan elöl lehessen lenni, csak jó sebességgel lehet. Sebaj, legközelebb.

Dragon EB – ez történt kedden és szerdán

Kicsit elmaradtam a beszámolóval, ugyanis versenyeztünk. Noha a szél nem volt teljesen velünk, szerda estig sikerült három futamot abszolválni. Sajnos nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, de sebaj, a kudarcokból lehet a legjobban tanulni.

Kedden némi várakozás után megérkezett a termikus szél, de elég gyengécske kiadásban. A hivatalos verzió szerint 6-8 csomós volt, nos mi nem éreztük mindig ennyinek. A rajtunk pocsékul sikerült, Fecóékkal együtt a harmadik sorból indultunk. Annyira aggódtunk a fekete zászlós rajt miatt, hogy nem mertünk rendesen odaállni, csodálkoztunk is, hogy senki sem volt kint. Ennek aztán meg is lett a következménye, eleve esélyünk sem volt egy jobb helyezésre.

A kreutzban lehetett válogatni, hogy melyik part felé mikor érdemes menni. Nos az első körben ezt nem találtuk el, a másodikra rájöttünk, hogy egy rövid baloldali takk után egy hosszú jobb oldalit érdemes húzni, aztán a bal oldalt álldogáló stramm hegy mögött újra vissza balra, és onnan kell feljönni a bójához. Ez aztán be is jött, és mivel a szélhez képest jó hosszú pályát raktak ki, kb. 1,5 óra után a 30. hely környékén értünk ide. A szél már csak lengedezett, de sajnos Gert barátunk ragaszkodott az ISAF útmutatásaihoz, és mivel a vezető Markus Wiesernek még állítólag öt csomós szél fújt, nekünk is vissza kellett hátszelezni, hogy ott fussunk be. Sajnos a rossz oldalt választottuk, így egy 49. helyre futotta, Fecóék bő tíz hellyel előbb végeztek. Kicsit lógattuk az orrunkat, de a kedélyes „osztrák est”, ahol elvileg népviseletben kellett volna megjelenni, felvidított. Néhány sudár osztrák leány kirakta a dirndliben, amit ki tudott, de főleg az urak Sat1-sorozatokból jól ismert bőrnadrágja járult hozzá a jókedvhez. Meg a rántott hús, csülök, káposzta, gombócok és egyéb könnyű ételek, amivel igazán nem fukarkodtak.

Szerda reggel kiváló osztrák időre ébredtünk: szakadt az eső, később szemerkélt, a kánikulainak éppen nem mondható 11-12 fok a mindent átható nedvesség miatt még kevesebbnek tűnt. Gert a reggeli szokásos eligazításon megígérte, hogy a tó legborzalmasabb szele fog ma fújni: a déli, amelyet a nyugatról jövő esőfelhők következtében folyamatosan nyugatra leng majd ki. Ember legyen a talpán, aki megtalálja majd, hogy merre kell menni. És azt is megígérte, hogy a majdnem fél mérföldes rajtvonal két végén biztosan különböző szél fúj majd. Mindenben igaza lett.

Mire kiértünk a pályára, a szél 10-12 csomóra erősödött. Csodák csodájára az első rajtot elengedték (csak egy hajó volt kint, rajta kívül még az első futamot megnyerő Markus Wieser ment még vissza javítani), bár ennek az is oka lehetett, hogy a szél úgy befordult, hogy a vonalon jobbcsapáson gyakorlatilag nem is lehetett kimenni. Persze nekünk sem sikerült, a rajt után vagy tíz percig forgolódtunk, hogy legalább valamennyire kijöjjünk a zavart szélből. Persze rossz oldalt választottunk, a kreutzbójánál egy kezünkön meg tudtuk számolni az utánunk jövőket. Az igazság az, hogy a nap folyamán nem nagyon sikerült rájönnünk, hogy merre is kellene menni, egy kreutz-szakaszt leszámítva csak az volt biztos, hogy nem arra, amerre mi jártunk.

Itt jól látszik, hogy ez a rajtunk nem is volt annyira rossz - fel is értünk a bójához az első húszban

A szél nagyjából félpercenként változott irányban és erőben is: 30 fokokat lengett, egyik pillanatban 2-3 csomó volt, hogy aztán hárman üljünk a luv decken egy fél percig, mert éppen 12 csomóval fújt. A vitorla beállítását nemigen találtuk, így lényegében mindenki gyorsabb volt nálunk, ami eléggé kedvét szegte a csapatnak. Egy sikerélményünk azért volt, relatíve jól sikerült a harmadik futam rajtja, és az első húszban értünk fel a kreutz-bójához. Egy kör azonban elég volt ahhoz, hogy az eddigi legszégyenletesebb 62. helyünket hozzuk. Némi vigasz, hogy Fecóék végre magukra találtak, és a harmadik futamban a 13. helyen értek célba.

Fecóék szépen mentek

A mai két futamot ugyanaz a svéd hajó nyerte, ami teljesen érthetetlen, mert a viszonyok távolról sem hasonlítottak a tengerhez. Markus Wieser eddig egy futamot nyert, Vinciék is viszonylag elöl tanyáznak, de mindenkinek nagy a szórása, ebből még bármi lehet. Az orosz falanx nagyon erős, dobogós onnan is lesz.

Holnap állítólag eláll az eső, visszajön a nyár, és a kiszámíthatóbb északkeleti Rosenwind.  Bízunk benne, mi mást tehetünk.

Dragon EB – hétfői krónika

Meteorológiai szempontból nem túl szerencsés időpontban van az Európa-bajnokság. Ezt persze eddig is tudtuk, de hiperaktív versenyvezetőnk, Gert Schmidleitner ma hivatalosan is megerősítette, hogy az Attersee híres „Rosenwind”-je, a helyi termikus szél szombatra jön meg. Amikor már nem lesz futam.

Mint ahogy ma sem volt. A reggeli kormányosértekezleten közölték velünk, hogy akkor mégis inkább a 360 fokos büntetőfordulót fogják alkalmazni – hiába, ha Markus Wieser kéri, akkor mindjárt más a leányzó fekvése – valamint hogy pályamódosítás esetén ne számítsunk terelőbójára, örülnek ha egyet le tudnak rakni a helyenként 160 méter mély vízben. Balatoni versenyrendezők figyelem: itt is vannak problémák…

Kaptunk egy gps-jeladót is, ha valakinek kedve van, követheti a futamokat, vagy utólag elemezheti, hogy melyik oldal volt a jó. De: a korai rajtért kizárt hajók a gps alapján nem kérhetnek méltányosságot, mondván, hogy a képen jól látszik, hogy nincsenek kint, hiszen a szerkentyű pontossága két-három méter. Gert egyébként megmutatta a zárt doboz belsejét is: egy Tesco-gazdaságos Iphone és néhány rászigszalagozott akkumulátor alkotja, nem tűnt túlzottan hi-tech megoldásnak.

Ezután sokat vártunk, mert a szél nem jött, csak az eső. Közben finomhangolást végeztünk a hajón: egy létra segítségével Füli és Kis Tomi hathatós támogatásával a jungstag beállítását mértük és jelöltük. Délután 2 óra felé aztán megérkezett a nyugati szél, ami keresztbe fúj a tavon, és teljesen lehetetlenné teszi bármilyen értelmes pálya kirakását. Mi mégis megpróbáltuk: start a tó túloldalán, befutó nagyjából a büfé előtt. 

A mezőny elég hamar kiért a pályára, így rövid vacakolás után jöhetett az első drámai rajt. Gert már 10 másodperccel a rajt előtt bejelentette a VHF-rádión, hogy általános visszahívás lesz, annyian voltak kint. A második rajt viszont már fekete zászlós lett. Ehhez képest a mezőny nagy része igencsak bátran indult el, szerintem az első két sor kint volt – arra számítottak, hogy újra általános visszahívás lesz. Nos, versenyvezetőnk úgy gondolta, hogy a futam megtartása fontosabb, mint az, hogy esetleg nem látott minden sietős hajót – hét hajót kizárt, a többi mehetett.

Fecó és mi is luvban rajtoltunk, és gyorsan kifordultunk. Az oldal jobbnak tűnt, de sem a forduló nem sikerült jól, sem a sebességünk nem tetszett igazán. A kezdetben 1-2 Bft-s szél szép lassan kezdett leállni, egész pici szélcsíkokban lehetett sok teret nyerni. Ráadásul a bója a két hegy közötti lapályban volt – a pöffök körülbelül olyanok voltak, mintha a füredi nagymólótól 15 méterre lennénk. Fecóék valahogyan bevitorláztak az első tízbe, mi inkább ötven körül voltunk egy elég nagy csapattal.

A hátszélben a kreutzban is jónak bizonyult oldalra mentünk, ami nem tűnt rossznak, de a gate-hez közeledve elfogyott a szél, ráadásul vagy kilencven fokot fordult is. Gert ekkor véget vetett a küzdelemnek: három lövés. Csakhogy: a hét kizárt hajó már nem jöhet a megismételt első futamra sem…

Folyt köv holnap.

Dragon EB - vasárnap

Magyar győzelemmel kezdődött az EB. Sajnos egyelőre csak a sehová nem számító próbafutamot nyertük meg, de azért learattuk a gratulációkat. De kezdjük az elején. Reggel szakadt az eső, így elég nehezen került elő a csapat. Akik tegnap még nem kerültek vízre, ma próbálták a kevés esőszünet egyikét kivárni, de nem sok eséllyel – mindenki elázott előbb vagy utóbb.

A hivatalos programok egy kormányosértekezlettel indultak. A szokásos kérdések hangzottak el, például hogy mikor kell a büntetőfordulót megcsinálni a kreutz-bójánál elkövetett szabálytalanságért. A Balatonkeneséről is ismert joviális ír zsűrielnök, Tony O’Gorman elmondta, hogy ő úgy fogja értelmezni a „vitorlázza tisztára magát és az első lehetséges alkalommal végezze el” szabályt, hogy vagy a terelőbójáig vagy azután egyenesen továbbhaladva kell pörögni. De nem hátszélben. Markus Wieser ezenkívül felvetette, hogy a kétfordulós büntetés a dragonok számára túl súlyos, ami kontraproduktív lesz: mivel ekkora pozícióvesztést senki sem akar bevállalni, ezért a büntetőzés helyett inkább az óvást fogják választani. Mindenki a vállát vonogatta – ezt előbb kellett volna kitalálni, marad a 720. Az egyetlen izgalmasabb hír talán csak az volt, hogy a rajt utáni negyedik perc – vagyis a rajtidő-korlátozás – lejárta után a VHF rádión be fogják mondani, hogy ki volt korai rajtos, s az érintetteknek „illendő” kiállniuk.

Gert, a főrendező megígérte, hogy ma mindenki a legjobb rajtját fogja elkövetni, ugyanis jelezte, hogy a második rajtot – akármilyen is legyen majd – elengedi. Így is lett. A mezőny jelentős része kivitorlázott a gyengécske délkeleti szélben, és az első rajt, annak rendje és módja szerint általános visszahívással végződött. Megjegyzem, hogy mi a rajtlövés pillanatában pontosan a vonalon voltunk. Kár, hogy ez csak a harmadik sorra volt elég.

A második rajtot azután elengedték. Mindkét magyar hajó a lee-bója (valójában egy lee oldali rajthajó áll ott) közelében rajtolt, majd kifordultunk balcsapásra. Fecóék azonban jó sebességgel átvitorláztak a mezőny előtt, majd ügyesen megtalálva a szélcsíkokat, vezető pozícióban közelítették meg az első bóját. Mi kicsit keveset vitorláztunk mostanában ilyen gyenge szélben, nehezen találtuk a vitorlabeállítást, alaposan lemaradtunk. Aztán az alba felengedése kicsit segített, és a középmezőny végével valahogyan felvergődtünk a felső bójáig. A rengeteg jobbról jövő hajó, a leálló szél és a szélfordulók végül azonban az utolsó reményeinket is feledtették egy jobb helyezésre.

Feriék viszont megtartották az első helyüket, és egy német, egy orosz és egy ukrán (értsd: Wieser) hajó előtt elsőnek értek le a hátszél-gate-hez, ami az időközben teljesen leállt szél miatt a futam megnyerését is jelentette. Ennek folyományaként az esti megnyitón néhány komolyzenei CD és egy nagy taps gazdái lettek, és Ulli Libor, aki az 1972-es olimpián ezüstérmes volt még nekünk is gratulált (később felvilágosítottuk, hogy nem mi voltunk az elkövetők, de azért jólesett).

A megnyitón egy rettenetes fúvószenekar muzsikált, voltak beszédek is, és ahogyan arra számítani lehetett, a rántott hús egészen jónak, a többi étel közepesnek, a fehér bor elviselhetőnek, de a vörös csapnivalónak bizonyult. A beszédek biztosan nagyon érdekesek lehettek, bár nem nagyon hallottuk őket, de sajnos lemaradtunk az állítólag egész jó spanyol-olasz meccsről.

Holnap már élesben megyünk, de ha hinni lehet az időjárás-jelentésnek, marad a csendes eső és kevés szél kombináció, ami a hét elejére nem sok jót ígér. Dehát bízzunk benne, hogy a meteorológusok is tévedhetnek. Érdekes módon az éjszakák mindig csillagosak, reggelre mégis jön a szürkeség.  

EB-napló: szombat

Ma a felméréssel elkezdődött a Dragon Európa-bajnokság az Attersee-n. Meg is kaptuk, ami várható egész hétre - a nyakunkba az esőt. Miután túlestünk az összes kötelező méricskélésen, és a Freyja végre vízre került, pont három perc alatt sikerült bőrig ázni – amíg egy motoros behúzott minket a helyünkre.

A magyar csapat két hajója egymás mellett áll, Kis-Szölgyémi Feriék nagyon örültek nekünk, hogy végre magyarokkal vacsorázhatnak. Egyébként az osztrákok nagyon szépen megszerveztek mindent, csak a nap közepén tartott másfél órás ebédszünet volt kissé meglepő. Minden olajozottan zajlik, és Gert barátunk, aki a kenesei EB főrendezője is volt, mosolyogva rohangál fel s alá, bár van miért aggódnia, mert úgy tűnik, hogy a jövő hét nem sok szelet hoz majd.

Mi meg ugye felkészültünk két inkább közép- és nagyszeles balatoni versenyen, dehát sebaj, majd megszokjuk a lee-ben ülést. Ricsi lelkesen mondta, hogy hozott térdvédőt, abban ugye kényelmesebben lehet térdelni.

Amúgy (majdnem) mindenki itt van aki számít, az ukrán csapat két hajóval és a nagyon ukrán Markus Wieserrel, Vinci a változatosság kedvéért mancsaftként Marcus Brenneckével. Sok a német és az osztrák, a nevezési lista szerint 66 hajó lesz. 

A versenyutasítás elég vicces, két mérföldes kreutz-szakaszt írnak benne, „kivéve, ha nyugati szél van” – mert akkor csak egy mérföld. Ugyanis ha a tavon keresztbe fúj a szél, ekkora pálya fér el.

Holnap este megnyitó a főtéren (eső esetén egy csarnokban), előtte 14.00 órakor próbafutam, már ha lesz szél. Kapunk GPS-jeladót is, állítólag nézhetik majd az interneten, hogy merre kóricálunk a pályán. Gondolom, kapunk is majd sok fejmosást.

Este foci EB-nézés volt, német-portugál meccs sok lelkes német szurkolóval. Házigazda osztrákjaink az első (és egyetlen) német gólnál hátat fordítottak a tévének, és megjegyezték: mi osztrákok addig szeretjük a focit, amíg a németek vesztésre állnak.

Fahajós örömök

Egyszerre vagyok gazdája egy modern one-design versenyhajónak (a Freyja névre hallgató Petticrows dragon) és egy klasszikus, klinkerpalánkozású 1967-es vörösfenyő Folkeboatnak. Utóbbi a Cinquecento névet kapta új keresztségében. Múlt héten szerettem volna megkezdeni az idényt mindkettővel: nos, nem minden sikerült úgy, ahogy terveztük.

A Freyja persze egykettőre vízre került. Némi gondot csak az okozott, hogy a téli fél év alatt elfelejtettük, hogy a rengeteg több helyre kivezetett állító- és finomállító kötél között melyik micsoda is, és nyilván már az első edzésen kiderül majd, hogy mit kötöttünk be rosszul. De: a hajó már a vízen várja, hogy megkezdjük a gyakorlást, s minderre összességében talán 3-4 óra munkát szántunk.

Freyja

Sajnos a Cinquecentóval másképp alakult. A kikötőben, ahol állunk, nincs fix daru, így természetesen alkalmazkodni kellett az autódaru érkezésének napjához. Sajnos, mire kissé eldugott helyen lévő hajócskámhoz értek, már két hét eltelt az áprilisból. Hiába volt hát meg Rick Gergő szakavatott segítsége révén az algagátlás már március közepén, április közepét írtuk, mire beakaszthattam a daru horgát az emelőgurtniba.

Cinquecento

Sejtettem, hogy gond lesz. A tél nagyon száraz volt, a hajót már november első napjaiban kivettük a vízből, a vörösfenyő pedig hajlamos rá, hogy elveszítse a víztartalmát. Láttam én a palánkok közti réseket, de úgy gondoltam: sebaj, egy búvárszivattyú elég lesz, aztán gyorsan bedagad majd a fa.

Ahogy a hajó a vízbe ért, csalatkoznunk kellett az előzetesen elgondoltakban. Mint egy fordított szűrő: hajócskánk a leengedés sebességében engedte át a vizet. Ha nincs a daru horgán, menthetetlenül elsüllyed. Szivattyúnk kétezer litert továbbít óránként – mégis olyan volt, mintha kanállal akartuk volna kimerni a Balatont.

Némi fejvakarás következett: mi is legyen most. A darun nem maradhat, mert annak máshol van dolga. Ráadásul a sorban utánam következő sporttársak türelmetlenkedni kezdtek – így ők sohasem kerülnek vízre. Végül a kényszer győzött: Cinquecento visszakerült a bakra, majd egy locsolótömlőből és egy szivattyúból „nedvesítő” alkalmasságot gyártottunk. 

Most folytjuk bele a vizet, hogy „belülről” bedagadjon. És várunk. Ha már nem folyik majd ki a víz, kész... Tanulság? legközelebb vízen lesz karácsonyig. De a fahajó akkor is szép!

Mikor versenyezzünk?

A Dragon osztály versenyeinek koordinátoraként egyre nehezebb a dolgom. Néhány évvel ezelőtt csupán annyit kellett tennem, hogy egy naptár segítségével beírtam egy táblázatba „szokásos" nyolc-kilenc versenyünk esedékes időpontját, legfeljebb néha azon vitatkoztunk egy kicsit, hogy valamelyik kisebb, de hagyományos túraverseny eredménye beleszámítson-e a ranglistába. Nos ezek az „egyszerű" idők elmúltak.


Két okból is:
1. A legtöbb vitorlázó ma már nem egyetlen csapatban focizik csak - hogy ezzel a képzavarral éljünk. X hajóval indul a Kékszalagon, kormányozza a saját dragonját néhány fontos balatoni versenyen, de beül a 8mOD bajnokságon egy ismerőséhez is. Tekintettel arra, hogy a „nagyhajós" versenyek helyét egyre inkább átveszik a néhány osztályra specializálódott versenyek, egyre áttekinthetetlenebb és követhetetlenebb a megsokszorozódott kínálat. Lehet, hogy ez majd letisztul (talán a gazdasági válság is segít ebben), de egyelőre még nem látszik ennek a folyamatnak a vége.
2. Követve a nemzetközi Dragon osztály szokásos versenykörforgásának ritmusát, a balatonkenesei Európa-bajnokságra történő felkészülés során kiválasztottuk azt a két „időpont-ablakot", amikor jó esélyünk lehet arra, hogy jó szélben versenyezhessünk és ne is legyen túlzottan erős versenytársunk. Ez a két intervallum a május végétől június közepéig tartó időszak és az augusztus utolsó hetétől szeptember közepéig tartó időszak lett.

A jelenlegi dilemma azonban az, hogy még így is rendkívül nehéz minden magyar dragonversenyző és az esetleges balatoni vitorlázást fontolgató külföldi csapatok számára egyaránt vonzó időpontokat találni. Ha a 2012-es évet nézzük: az őszre tolt Országos Bajnokság szinte egybeesik az írországi Gold Cup-pal. A júniusi Flottabajnokság pedig csak egy héttel zajlik az EB előtt. Az előbbi miatt egy német vitorlázó jelezte, hogy nehezen tudna eljönni Balatonkenesére, az utóbbi miatt pedig egy sokat vitorlázó magyar egység kritizálta, hogy nem tud részt venni az Attersee-n tartott előversenyen.

Ráadásul ugyanezek az időpontok a többi balatoni hajóosztály számára is rendkívül vonzóak. Vegyük például az őszi „Dragon Heteket". Kedves finnező dragonos barátaim párkapcsolatát erősen próbára tevő időszak lehet ez: a két előversenyt (Ripka és Füred Kupa) követően Finn Masters Európa Kupa Tihanyban, majd Dragon OB, ezután azonnal Finn OB, mindez röpke négy hét alatt.


Mégis, pillanatnyilag nem látszik jobb megoldás, mint a szezon kettétörése. A tavaszi időszakban van esély a gyakorlásra, a technikai összecsiszolódásra, új vitorlák, megoldások, állítások kipróbálására. A több idővel és jobb anyagi lehetőséggel rendelkezők külföldön kezdhetik az évadot, az elfoglaltabbak számára több verseny lesz a Balatonon és április végén tervezünk egy Klinikát is.


Ősszel több esély van kiegyensúlyozott szélre, és a későn kezdő csapatoknak is van ideje összekovácsolódni. Csak a nyár veszik el: pedig ilyenkor töltjük a legtöbb időt a Balatonnál, de az elmúlt évek kilátástalan júliusi versenyei, a „vagy-szélcsend-vagy-vihar" jellegű versenyek mindenkinek elvették a kedvét. 


Pedig olyan rövid a szerzonunk. Hogyan lehetne meghosszabbítani? Ötleteket szívesen várok a szerkesztőségbe.