Viharos szél fúj a Nemzetközi Dragon Szövetségben

Viharos szelekkel küzd mostanában a korábban nyugodtan vitorlázó Nemzetközi Dragon Szövetség (IDA) hajója. Évek óta tart már a vita a hajóosztály hosszabb távú stratégiájáról, ám eddig úgy tűnt, hogy a megoldást ismét – mint korábban oly sokszor – a legjelentősebb szereplők színfalak mögött kötött háttéralkuja hozza meg. Két hónapja azonban nyílt pengeváltássá fajult a máskor előre levajazott októberben esedékes elnökválasztás. Valóban az osztály jövőjéről szól mindez? Vagy egyszerűen csak személyi, netán politikai ellentétek jelennek meg más köntösben?

Mintegy tíz éve folyamatosan erősödnek a Dragon osztályban a profi vitorlázók. Korábban csak legénységként indultak a versenyeken, azután egyre több lett a teljesen profi hajó, sőt ma már csapatot alkotva több profi hajó együtt vitorlázik és készül. Nem mindenki tolerálja jól ezt a jelenséget – sokan az osztály jövőjét féltik tőle. A Magyar Dragon Szövetség elnökeként én is többször jeleztem már, hogy amennyiben a kérdést nem sikerül megfelelően kezelni, hosszabb távon akár az osztály széteséséhez is vezethet.

A professzionalizmusnak ugyanakkor sok előnye is van. A Dragon osztályban – a kiváló vitorlázók biztosította médiafigyelemre, az osztály presztízsére és vitorlázóinak anyagi erejére való tekintettel – felbukkantak a nemzetközileg erős szponzorok. Sőt, a BMW és a Gazprom az osztály nagy versenyeinek hosszabb távú támogatását is kilátásba helyezte. Ekkor derült ki, hogy az IDA – egy falusi lövészegylet kezelésére sem alkalmas, hatvanas években összetákolt – laza angol struktúrája nem tud egy ilyenfajta megállapodást kezelni.

Sajnos az elmúlt négy évben kormányzó holland elnök, Richard Blickman képtelennek bizonyult a problémák valódi megoldására. Noha – állítólag – sikeres nagyvállalati vezető, a menedzsment legalapvetőbb elemeinek – vélemények ütköztetése, jövőkép közös kimunkálása, iránymutatás, motiváció – alkalmazásában is csődöt mondott. 

Az elmúlt három-négy évben „csak” az alábbi problémákat sikerült a szőnyeg alá söpörni:

• Akarjuk-e, hogy full-profi csapatok induljanak a Dragon osztály világversenyein?
• Akarjuk-e, hogy létrejöjjön egy nagy szponzor által támogatott versenysorozat, és elfogadjuk-e ezért cserébe, hogy a szponzor komolyan beleszóljon a versenyek alakításába?
• Akarjuk-e, hogy a Dragon gyorsabb és modernebb legyen, így nézve szembe a fiatalokat  jobban vonzó, jelenleg sikeresebb hajóosztályokkal (Melges, J-70, J-80 stb.)?
• Legalizáljuk-e a GPS és más modern navigációs eszközök alkalmazását?
• Hagyjuk-e, hogy az anyagilag erősebb csapatok olyan támogatást nyújtsanak versenyzőiknek, hogy az már komolyan befolyásolja a versenyek végeredményét?
• A kétes értékű dicsfényben való sütkérezésen túl ténylegesen mit tudunk nyújtani a helyi flották családi és baráti csapatainak, akik egyre kevésbé hajlandók ezer kilométert utazni egy nagy versenyre, ahol már egy futambeli jobb helyezésre sincs semmi esélyük?

A háttárben a nemzeti szövetségek vezetőinek és aktív vitorlázóinak egy csoportja két év óta komolyabban kezdett el foglalkozni a kérdésekkel. Mindez most – legalábbis a felszínen – abban kulminál, hogy éles harc bontakozott ki két elnökjelölt között, akik idén októbertől átvehetik Blickman tisztét.

Elsőként – nevezzük őket így – a „Corinthian” csapat adta közre, hogy mit szeretne. Ez az angol szó azt jelenti, hogy „amatőr”, de a magyar szóban rejlő lekicsinylő értelem nélkül. Néhány kör-emailben jelezték, hogy a nem túl sokak által ismert, de az amatőrökhöz közel állónak kikiáltott francia alelnököt szeretnék az elnöki székben látni. Ezt a szárnyat támogatja a holland és a belga szövetség is, s jelezték, hogy egyfajta konzervatív, „vissza a gyökerekhez” politika letéteményesét látják benne.

De azt is tudtára adták mindenkinek, hogy mit nem szeretnének: orosz uralmat! Az egyik vélemény szerint minden baj gyökere, a gonosz forrása az, hogy az orosz hajók sok pénzzel megjelentek a flottában. Ami igazán tréfás, hogy ezt az oldalt támogatja a „Corinthian” minősítésnek megfelelő Poul-Richard Høj-Jensen is – aki a Petticrows hajóépítő műhely tulajdonosaként jó húsz évig talán a legtöbbet profitált a Dragon osztályból. Høj-Jensen egy szabálymódosítási javaslatban visszaforgatná az idő kerekét: betiltaná az okostelefonokat a hajókon, megszüntetné a csapatokat, s csak amatőröknek engedné, hogy megnyerhessék a Gold Cupot.

A másik tábor a „profik” csapata, akik a közkedvelt orosz alelnököt, Vaszilij Szenatorovot juttatnák szívesen az elnöki székbe. Vaszilij egy nemrég szétküldött levelében viszont nem igazi filozófiai vitát, hanem személyi, sőt politikai ellentéteket orrontott a küzdelemben. Szerinte a háttérben Blickman saját patronáltját, a francia alelnököt akarja utódjának, s ezért a stratégiai vitát csak álcának használja, ráadásul nem-demokratikus eszközöket vet be. 

Szenatorov ezért közreadta programját, amely lényegében a tehetős, profi legénységet tartó hajótulajdonosoknak kedvez, akik – legalábbis szerinte – a nagy versenyek mezőnyének kétharmadát, és ezzel az osztály gerincét jelentik. Úgy véli, hogy a professzionalizmust az osztály és a versenyek menedzsmentjébe kell belevinni, s az amatőrök számára a „felkarolunk mindenkit” szlogent ígéri – bár ennek tartalmáról nem sokat tudtunk meg.

Felmerülhet a kérdés, hogy egy 25 hajóból – amelyek közül 15 versenyez – álló kicsiny flotta képviseletében hová állhatunk ebben a vitában. Magyarországon is megtalálható mind a kétféle versenyzőtípus, s a „profik” anyagi befektetéséből végső soron az egész flotta nyer. Ráadásul a 2018. évi Európa-bajnokság rendezése kapcsán nem lenne jó egy folyamatosan változó struktúrában „mozgó céltáblára” lőni.

Fontos lesz majd látni, hogy a meghatározó országok, elsősorban a britek és a németek melyik oldalra állnak a disputában. Eddig mindkét flotta támogatását élveztük, s az oroszokkal is baráti a viszony. 

Azt biztosan leszögezhetjük, hogy nekünk a helyzet gyors konszolidálódására és feszes jövőképre van szükségünk, hiszen csak most kezdjük majd meg a támogatók keresését az Európa-bajnokságra. Egy forrongó, átalakulóban lévő nemzetközi flotta ehhez nem ad túl nagy segítséget. Óvatosan, diplomatikusan kell mozognunk, és mindenképpen figyelni arra, hogy a helyi kis flották továbbra se értékelődjenek le, amíg a „nagyok” presztízscsatája folyik.

Sportdiplomáciai kulisszatitkok – avagy hogyan nyertük meg a Dragon EB rendezési jogát (1)

Gazdasági válság, lassuló osztályfejlődés, amatőrök és profik közti ellentétek ide vagy oda   – a Dragon világversenyek népszerűségén mindez nem látszik. A Nemzetközi Dragon Szövetség IDA) listáján évről-évre többen pályáznak a nagy versenyek, az úgynevezett „major championship”-ek (ide tartoznak az Európa- és világbajnokságok valamint a nyílt világbajnokságnak tekinthető Gold Cupok) rendezési jogaira.

A szabályozás meglehetősen egyszerű. A három verseny megrendezésére bármely olyan ország jelentkezhet, amelynek nemzeti Dragon szövetsége vállalja, hogy az IDA által előírt szigorú szabályok szerint hajlandó megrendezni a versenyt. Pályázni kell, és a versenyrendezési jog odaítéléséről a szervezet legmagasabb fóruma, az évente tartott Közgyűlés (General Assembly, GA) dönt.

Ez az a pont, ahol képbe kerül a sportdiplomácia. A Közgyűlésben ugyanis minden országnak egyetlen szavazata van. Teljesen mindegy, hogy egy-egy küldött hány hajót vagy a ranglista alapján mennyire eredményes Dragon-vitorlázókat képvisel, a harmincegynéhány tagország szavazata egyenrangú. 

Csak hogy érzékeltessem a különbségeket: Németországban vagy ezer hajót tartanak nyilván – egy szavazat; a britek uralják a szervezet adminisztratív pozícióit és informálisan nagyon erősek – egy szavazat; Sri Lankának egy hajója van, az is Belgiumban – egy szavazat.

A Közgyűlésre mindig október utolsó szombatján, évtizedek alatt kialakult szigorú koreográfia szerint kerül sor. Sok-sok esztendőn át a rendezvénynek a brit királyi Royal Thames Yacht Club adott otthont. Képzeljenek el egy vitorlás egyesületet London szívében, a Knightsbridge földalatti-megálló mellett, egy ronda épületben – víz a közelben nincs, a legközelebbi kikötő talán Southampton vagy száz kilométerre... Viszont: a tárgyalóterembe tartva a delegáltak Nelson kiállított távcsöve mellett elhaladva megszeppenve vehetik tudomásul, hogy csak nyakkendőben közlekedhetnek az épületben.

Néhány év óta időnként más városok is otthont adhattak a gyűlésnek, de a 2014. október 25-re szóló meghívás ismét Londonba szólt. Mint a szervezet kincstárnoka utóbb bevallotta nekem, a királyi klub kicsit magas terembért szabott, így („you know, the ultimate reason is always money”) átköltöztünk a „Rag” néven közismert Army and Navy Clubba. Mondanom sem kell, hogy tán két perc járásra a Buckingham Palace-től.

Közgyűlés az Army and Navy Clubban

Ennyi tehát a külső körülményekről. Most pedig nézzük, hogy a kis magyar különítmény hogyan jutott el odáig, hogy egy-egy korsó sörrel koccintva ünnepeljen a Rag bárjában.

Elvileg a „major championship”-ek rendezési jogát három évvel az esemény előtt ítélik oda. A Magyar Dragon Szövetség a 2010. évi balatonkenesei Európa-bajnokság óta nem rendezett nagy versenyt, de a korábbi „folyosói” egyeztetések alapján az tűnt reálisnak, ha 2018-ra pályázunk meg egy ilyen eseményt. Egy ideje a szervezet elnöksége áttért arra, hogy már négy évvel korábban megszavaztatja a küldötteket, ilyenkor lényegében eldől a rendezési jog, de a végleges áment három évvel az eseményt megelőzően lehet megkapni. 

Előzetesen azt lehetett tudni, hogy az olasz Garda-tó és a Balaton lesznek versenyben a 2018. évi Európa-bajnokságért. Szeptember közepén kezdtük el törni a fejünket, hogy hogyan lehet ezt a meccset megnyerni. A Gardán, pontosabban annak északi csücskében, Torboléban minden évben rendeznek egy igen népszerű Dragon versenyt. Biztosak lehettünk benne, hogy ezt nagyon sokan támogatnák. Az is igaz volt viszont, hogy az olasz szövetség inkább a tengeri rendezés híve, éppen idén tartottak Európa-bajnokságot San Remóban. Elképzelhető volt tehát, hogy ellenfelünk akár vissza is lép – de végül úgy döntöttünk, hogy nem becsülhetjük őket alá. Kettős stratégiát választottunk: nagyon ütős prezentációra és megfelelő szavazatmaximálásra van szükség.

(folyt kövl)

Három futam után minden nyitott Cascaisban

Az első három futam után még minden nyitott a portugáliai Cascais-ban zajló Dragon Európa-bajnokságon. Kedden gyenge nyugati szélben egy, szerdán 13-15 csomós délnyugatiban két futamra került sor. A magyar Hanni (Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly) egy 9., egy 14. és egy 40. hellyel jelenleg a 14. helyen áll. Az élen egy portugál hajó, az első ötben orosz és portugál egységek.

A nyugatias szelek komoly próbára tették a mezőnyt, hiszen a futamokra hatalmas hullámok és jelentős áramlás mellett került sor. Talán ez is okozta, hogy igazán nem alakult ki élboly, minden futamot más-más hajó nyert. Kedden a dán Jörgen Schönherr bizonyult a leggyorsabbnak, a szerdai első futamot egy brit hajó, a másodikat az összetettben vezető portugál Diogo Barros nyerte.

Feltűnő, hogy a nagy esélyesek egyelőre csak küszködtek. Az EB-címet védő német Markus Wieser az első futamban Fecóék előtt futott be egy hellyel nyolcadikként, a második futamban a fekete zászlónak esett áldozatul, a harmadikban hetedik lett. Vinciék két húszon kívüli helyet abszolváltak, ám egy második hellyel még így is felkapaszkodtak a 12. helyre.

Egyelőre az oroszok örülhetnek, az első hatban három orosz, két portugál és egy brit egység található. Ez utóbbi viszont nem a világbajnok Lawrie Smith, aki már szintén összehozott egy korai rajtot és egy negyven feletti helyet: így jelenleg csak negyvenötödik.

Nehéz tendenciát kiolvasni az eddig látottakból. A mezőny szokás szerint nagyon együtt van, a hosszú futamokon a sebesség és a hajóvezetés dominál, az élen kevés változást láttunk. 

Eredmények itt.

Egy (h)ős Folke

Tibbe – minden műanyag Folke abból a sablonból készült, amelyet erről a hajóról vettek le

Örömmel olvastam egy cikket a német Yacht magazin január végi számában egy (h)őskori Folkeboatról. A neve Tibbe, a száma pedig 541, és Dániában készült. Az én hajócskám, a Cinquecento is a skandináv országban készült, s száma – amint a neve is mutatja –  500. Vagyis a két hajót nem sok idő választja el, bár térben nagyon távol vannak egymástól: jelenleg  a Tibbe éppen egy hajómúzeumba került Dániában, a Cinque pedig remélhetőleg hamarosan újra szántja majd a balatoni habokat.

A cikk szerint (amelynek rövidebb változata itt olvasható) a Tibbe 1969-ben készült Thorkild Lind műhelyében. (A Cinquecento, eredeti nevén da Capo, éppen két évvel korábban. Ez is jól mutatja a hajóosztály iránti dán lelkesedést, két év alatt több mint negyven rajtszámot adtak ki, vagyis évente legalább húsz új hajó jelent meg a vizeken). Jellegzetes zöld színéről és kiváló versenyzési tulajdonságairól hamarosan híres lett. A szín dán vitorlázói körökben a "Tibbe-zöld" nevet kapta.

Történetébe itt kapcsolódik be Erik Andreasen. A fiatal vitorlázó már 18 évesen eljegyezte magát a hajóosztállyal, és saját hajót épített. Már ekkor felfigyelt a Tibbére, amely lényegesen gyorsabb volt, mint az ő hajója, és amelyen sokat mancsaftolt. Végül 1970-ben megvette a zöld Folkét, s a hajóval fantasztikus eredményeket ért el. Feleségével és egy barátjával vitorlázva számos versenyt nyert Dániában, s 1975-ben a Kieler Woche Folkeboat-versenyén is első lett, ami a nem-hivatalos világbajnoki címnek felelt meg. 

Ebben az időben már komoly lobbizás indult meg azért, hogy Folkeboatokat műanyagból is lehessen építeni. 1974-ben az Egyesült Államokban a televízió közvetítette az első műanyag Folke vízretételét San Franciscóból. Végül egy évre rá a dán szövetség is beadta a derekát, s Erik Andreasen javaslatára az ő sikeres Tibbé-jéről veszik le a sablont. Ez olyan jól sikerült, hogy a később épült mintegy ezer műanyag Folkeboat mindegyikén megtalálható egy hiba: a Tibbe orrán nem szimmetrikus a palánkok kivezetése, s Lind mester egykori tévedése ma a sablon jóvoltából megsokszorozva látható.

A nagy dán műhelyek sorra elutasítják Andreasen kérését a sablon elkészítésére, mert nem hisznek a sikerben. Végül a lunderskovi bútorgyár végzi el a munkát, s 1976-ban már vízre kerül a prototípus. Ám a műanyaghajók még nem kapnak versenyengedélyt a Skandináv Vitorlás Szövetségtől, így Andreasen újra összerakja a régi hajóját, és ismét megnyeri vele kieli verseny Arany Kupáját. Ezután azonban megválik a Tibbétől, s innen kezdve a műanyag Folkeboatok gyártásából és értékesítéséből akar megélni.

Ami hihetetlen sikertörténet. Eredetileg nyolc hajó elkészítésével számoltak, de még az első hajót sem vették ki a sablonból, amikor már 43-ra van megrendelésük. 1976-ban elkészülnek az első darabok, a szövetség szabályosnak találja őket, s Andreasen megalapítja a Folkebadcentralen nevű cégét, amely a mai napig is kiszolgálja mindazokat, akiknek Folkéjük van (bár Erik néhány éve eladta a céget).

A Tibbe pedig sokévi hányattatás után egy hajókat felújító és kiállító múzeum tulajdonába kerül. Visszakapja régi zöld fényét, és egy Troensei múeumban várja a látogatókat. Aki arra jár, érdemes benézni.

Még van esély

A kis magyar csapat az utolsó - és nem kiejthető - futam előtt a hatodik helyen áll a Gold Cupon. Holtversenyben az ötödikkel,  és csupán néhány pontra a harmadiktól. Csütörtökön, az ötödik futamban sajnos nem sikerült megismételni az előző napok teljesítményét, de így is le a kalappal: a magyar Dragon osztály eddigi legjobb nemzetközi eredménye van készülőben.

Az elismerés pedig fokozatosan nő. Amíg az elő két-három futam után a hivatalos közleményben főleg csak az írekről, britektről, oroszokról esett szó, a hét második felére mindez már átalakult: a HUN59 helyezése soha nem maradt ki a tudósításokból. Eleinte alig fotózták őket, most már mindig szerepeltek a hivatalos fotók között. És kaptak egy „eposzi" jelzőt is: „akik most érkeztek a frissiben megnyert magyar Bajnokságról a Balatonon". Ennél jobb reklám nemigen kellhet nekünk, főleg, ha komolyan gondoljuk, hogy 2017-ben világbajnokságot szeretnénk rendezni a Balatonon.

Úgyhogy nem marad más, mint hogy szurkoljunk egy jó helyezésért az utolsó futamon...

Hajrá Fecó!

Talán még sohasem volt arra példa, hogy a magyar bajnoknak komoly esélyei lennének egy olyan Dragon versenyen, ahol ott van minden profi. Kis-Szölgyémi Feriék imponálóan nyerték a magyar bajnokságot, és öröm látni, hogy a Gold Cup-on, ráadásul tengeren, nagy hullámok között is, ott vannak a legjobb tíz között.

A magyar bajnokságon

Az első futamon 25 csomó körüli szélben 14. helyen futottak be - nem rossz eredmény egy kölcsönhajóval, 60 tengeri körülményekhez szokott csapat között. A futamot a világbajnok Lawrie Smith nyerte, aki a Petticrows-főnök Tim Tavinorral és egy nagydarab, erős holland fiúval ment. A hollandot megkérdezték egy interjúban, hogy mi volt a dolga. Tömören csak ennyit mondott: lógj, ahogy bírsz!

Ilyen durván fúj a szél, ekkorák a hullámok

A Gold Cup amúgy is fura verseny: egy nap egy futam, de az borzasztó hosszú, az egész pálya legalább 12 mérföld. Összesen hat futam, de kieső nincs - ez még abból az időből ered, hogy úriember nem hibázik...

A második futamra még rettenetesebb körülmények közt került sor. A szél 28 csomó, a hullámok házmagasságúak. Erre mi történt? A múlt héten még Balatonkenese előtt vitorlázó magyar csapat elsőnek vette a kreutz-bóját a vérprofik előtt! Bravó Fecó, Füli és Tomi!

Úton a kreutz-bójához

A hátszélben aztán nem tudták tartani az iszonyú gyors német Tommy Müllert, aki mellett persze Vinci Hoesch diktál. Magánvéleményem, hogy Müller, aki volt már világbajnok is, csak akkor megy jól, ha Vinci is mellette ül. De visszatérve a Gold Cupra, Fecóék ott tudtak maradni az élbolyban, és hetediknek futottak be.

Hátszélben

Mindez jól mutatja, hogy sok vitorlázással és edzésmunkával, összeszokott csapattal és megfelelő cuccal ott lehet lenni az osztály élezőnyében. Gyerünk fiúk, mutassátok meg nekik!

A csapat

Dragon EB: az utolsó nap eseményei

Zsúfoltra sikeredett az utolsó nap, így aztán csak most tudom befejezni az Attersee-n tartott Dragon Európa-bajnokság krónikáját. Minden jó, ha jó a vége: a csütörtöki futam nélküli nap után péntekre megérkezett az áhított, híres termikus szél, a Rosenwind, amelyben végül sikerült még két futamot tartani, aminek eredményeképpen lett érvényes Európa-bajnokság, sőt még kieső futam is. Európa-bajnok: (na ki más) Markus Wieser, a magyar szereplés pedig valamelyest elmaradt reményeinktől. Kis-Szölgyémi Feriék a 31. helyen végeztek, mi pedig 62.-ek lettünk.

A pénteki nap borzalmasan kezdődött, hiszen a kormányosértekezletet hajnali öt órára írták ki. A  karikás szemek látványán – előző este volt a gálavacsora, bár táncolni nem oskan maradtak ott – a gyönyörű napfelkelte sem segített. A várt déli szél elvileg 6 és 9 óra között fúj. Nos ennek nyoma sem volt, így maradtunk – a hajnali hidegben kissé dideregve – a parton. Főrendezőnk, Gert Schmidleitner azzal biztatott, hogy végre megérkezett a nyár, így valamikor majd beindul a termikus szél. A kérdés csak az volt, hogy mikor: a kiírás szerint 14.00-kor lehetett adni az utolsó előkészítő jelzést.

Az égiek végül megkönyörültek a mezőnyön. Fél tizenegy tájban megérkezett az északkeleti szél, az a szél, amiért itt egyáltalán érdemes vitorlázni. 11.20-kor a második (fekete zászlóval indított) már sikeres vol, 6-8 csomós szélben indult a mezőny. 

A tavat ismerők előnybe kerültek, ez meg is látszott az eredményen. Ahogy kiderült, egy rövid jobbcsapásos takk után hosszan át kellett húzni a tó másik, keleti oldalára, és majdnem a parttól fokozatosan felélesedve jönni a bójára. A hátszél nagyjából ugyanez, csak fordítva. Az első kör végén egy német „nyugdíjas” vezette a mezőnyt, de szorosan tapadt rá Markus Wieser, így a végén simán nyert is a balatonkenesei EB Amerika Kupát is megjárt győztese. A második helyen az osztrák bajnok végzett, ami jól mutatja, hogy beállt a szokásos „helyi” szél. Feriék a 37., mi az 55. helyen végeztünk, de kezdtünk már ráérezni arra, hogy hogyan is kell itt vitorlázni. A rajtunk sem sikerült rosszul, de a hajó sebessége sajnos messze elmaradt attól, hogy érdemben odaérjünk a mezőny első felébe. Sajnos új vitorlák nélkül ez nem fog menni.

A versenyrendezők az egyetlen megoldást választották, ami az adott helyzetben még megmenthette az EB-t. Befuttatták a mezőnyt a hátszélben, majd azonnal elrajtolt az utolsó futam, 13.20-kor. Ebben végre mindkét magyar hajó már jobban szerepelt, Feriék a 10., mi pedig a 45. helyen futottunk be, végre elszabadulva az utolsó egyharmadban kóricáló hajóktól. Ha most kezdődött volna a verseny, már egészen jó eséllyel pályázhattunk volna a mezőny első kétharmadába.

Ezután már csak a hajók kidaruzása és összerakása (a kidaruzás borzalmasan szervezetlen, az osztrákok igazán tanulhattak volna tőlünk) és az eredményhirdetés volt hátra. Markus Wieser három futamgyőzelemmel lett Európa-bajnok, és az utolsó szó jogán nagyon dicsérte a főrendezőt, és felemlegette, hogy Gert Balatonkenesén is milyen jó munkát végzett. Így még mi is szóba kerültünk. Második helyen Vinci csapata, azután egy orosz (egy Sydney-i olimpikon solingossal a fedélzeten), negyedik Ulli Libor (1972-es olimpiai ezüst), ötödik egy orosz hajó egy olimpikon finnessel a fedélzeten. A két futamon is győztes svéd hajó eltűnt a levesben.

Tanulság? Sebesség, sebesség, sebesség. Ezeken a tavakon nagyokat lehet rontani, egyetlen esély, hogy lehetőleg minden futamon reálisan elöl lehessen lenni, csak jó sebességgel lehet. Sebaj, legközelebb.

Dragon EB – ez történt kedden és szerdán

Kicsit elmaradtam a beszámolóval, ugyanis versenyeztünk. Noha a szél nem volt teljesen velünk, szerda estig sikerült három futamot abszolválni. Sajnos nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, de sebaj, a kudarcokból lehet a legjobban tanulni.

Kedden némi várakozás után megérkezett a termikus szél, de elég gyengécske kiadásban. A hivatalos verzió szerint 6-8 csomós volt, nos mi nem éreztük mindig ennyinek. A rajtunk pocsékul sikerült, Fecóékkal együtt a harmadik sorból indultunk. Annyira aggódtunk a fekete zászlós rajt miatt, hogy nem mertünk rendesen odaállni, csodálkoztunk is, hogy senki sem volt kint. Ennek aztán meg is lett a következménye, eleve esélyünk sem volt egy jobb helyezésre.

A kreutzban lehetett válogatni, hogy melyik part felé mikor érdemes menni. Nos az első körben ezt nem találtuk el, a másodikra rájöttünk, hogy egy rövid baloldali takk után egy hosszú jobb oldalit érdemes húzni, aztán a bal oldalt álldogáló stramm hegy mögött újra vissza balra, és onnan kell feljönni a bójához. Ez aztán be is jött, és mivel a szélhez képest jó hosszú pályát raktak ki, kb. 1,5 óra után a 30. hely környékén értünk ide. A szél már csak lengedezett, de sajnos Gert barátunk ragaszkodott az ISAF útmutatásaihoz, és mivel a vezető Markus Wiesernek még állítólag öt csomós szél fújt, nekünk is vissza kellett hátszelezni, hogy ott fussunk be. Sajnos a rossz oldalt választottuk, így egy 49. helyre futotta, Fecóék bő tíz hellyel előbb végeztek. Kicsit lógattuk az orrunkat, de a kedélyes „osztrák est”, ahol elvileg népviseletben kellett volna megjelenni, felvidított. Néhány sudár osztrák leány kirakta a dirndliben, amit ki tudott, de főleg az urak Sat1-sorozatokból jól ismert bőrnadrágja járult hozzá a jókedvhez. Meg a rántott hús, csülök, káposzta, gombócok és egyéb könnyű ételek, amivel igazán nem fukarkodtak.

Szerda reggel kiváló osztrák időre ébredtünk: szakadt az eső, később szemerkélt, a kánikulainak éppen nem mondható 11-12 fok a mindent átható nedvesség miatt még kevesebbnek tűnt. Gert a reggeli szokásos eligazításon megígérte, hogy a tó legborzalmasabb szele fog ma fújni: a déli, amelyet a nyugatról jövő esőfelhők következtében folyamatosan nyugatra leng majd ki. Ember legyen a talpán, aki megtalálja majd, hogy merre kell menni. És azt is megígérte, hogy a majdnem fél mérföldes rajtvonal két végén biztosan különböző szél fúj majd. Mindenben igaza lett.

Mire kiértünk a pályára, a szél 10-12 csomóra erősödött. Csodák csodájára az első rajtot elengedték (csak egy hajó volt kint, rajta kívül még az első futamot megnyerő Markus Wieser ment még vissza javítani), bár ennek az is oka lehetett, hogy a szél úgy befordult, hogy a vonalon jobbcsapáson gyakorlatilag nem is lehetett kimenni. Persze nekünk sem sikerült, a rajt után vagy tíz percig forgolódtunk, hogy legalább valamennyire kijöjjünk a zavart szélből. Persze rossz oldalt választottunk, a kreutzbójánál egy kezünkön meg tudtuk számolni az utánunk jövőket. Az igazság az, hogy a nap folyamán nem nagyon sikerült rájönnünk, hogy merre is kellene menni, egy kreutz-szakaszt leszámítva csak az volt biztos, hogy nem arra, amerre mi jártunk.

Itt jól látszik, hogy ez a rajtunk nem is volt annyira rossz - fel is értünk a bójához az első húszban

A szél nagyjából félpercenként változott irányban és erőben is: 30 fokokat lengett, egyik pillanatban 2-3 csomó volt, hogy aztán hárman üljünk a luv decken egy fél percig, mert éppen 12 csomóval fújt. A vitorla beállítását nemigen találtuk, így lényegében mindenki gyorsabb volt nálunk, ami eléggé kedvét szegte a csapatnak. Egy sikerélményünk azért volt, relatíve jól sikerült a harmadik futam rajtja, és az első húszban értünk fel a kreutz-bójához. Egy kör azonban elég volt ahhoz, hogy az eddigi legszégyenletesebb 62. helyünket hozzuk. Némi vigasz, hogy Fecóék végre magukra találtak, és a harmadik futamban a 13. helyen értek célba.

Fecóék szépen mentek

A mai két futamot ugyanaz a svéd hajó nyerte, ami teljesen érthetetlen, mert a viszonyok távolról sem hasonlítottak a tengerhez. Markus Wieser eddig egy futamot nyert, Vinciék is viszonylag elöl tanyáznak, de mindenkinek nagy a szórása, ebből még bármi lehet. Az orosz falanx nagyon erős, dobogós onnan is lesz.

Holnap állítólag eláll az eső, visszajön a nyár, és a kiszámíthatóbb északkeleti Rosenwind.  Bízunk benne, mi mást tehetünk.

Dragon EB – hétfői krónika

Meteorológiai szempontból nem túl szerencsés időpontban van az Európa-bajnokság. Ezt persze eddig is tudtuk, de hiperaktív versenyvezetőnk, Gert Schmidleitner ma hivatalosan is megerősítette, hogy az Attersee híres „Rosenwind”-je, a helyi termikus szél szombatra jön meg. Amikor már nem lesz futam.

Mint ahogy ma sem volt. A reggeli kormányosértekezleten közölték velünk, hogy akkor mégis inkább a 360 fokos büntetőfordulót fogják alkalmazni – hiába, ha Markus Wieser kéri, akkor mindjárt más a leányzó fekvése – valamint hogy pályamódosítás esetén ne számítsunk terelőbójára, örülnek ha egyet le tudnak rakni a helyenként 160 méter mély vízben. Balatoni versenyrendezők figyelem: itt is vannak problémák…

Kaptunk egy gps-jeladót is, ha valakinek kedve van, követheti a futamokat, vagy utólag elemezheti, hogy melyik oldal volt a jó. De: a korai rajtért kizárt hajók a gps alapján nem kérhetnek méltányosságot, mondván, hogy a képen jól látszik, hogy nincsenek kint, hiszen a szerkentyű pontossága két-három méter. Gert egyébként megmutatta a zárt doboz belsejét is: egy Tesco-gazdaságos Iphone és néhány rászigszalagozott akkumulátor alkotja, nem tűnt túlzottan hi-tech megoldásnak.

Ezután sokat vártunk, mert a szél nem jött, csak az eső. Közben finomhangolást végeztünk a hajón: egy létra segítségével Füli és Kis Tomi hathatós támogatásával a jungstag beállítását mértük és jelöltük. Délután 2 óra felé aztán megérkezett a nyugati szél, ami keresztbe fúj a tavon, és teljesen lehetetlenné teszi bármilyen értelmes pálya kirakását. Mi mégis megpróbáltuk: start a tó túloldalán, befutó nagyjából a büfé előtt. 

A mezőny elég hamar kiért a pályára, így rövid vacakolás után jöhetett az első drámai rajt. Gert már 10 másodperccel a rajt előtt bejelentette a VHF-rádión, hogy általános visszahívás lesz, annyian voltak kint. A második rajt viszont már fekete zászlós lett. Ehhez képest a mezőny nagy része igencsak bátran indult el, szerintem az első két sor kint volt – arra számítottak, hogy újra általános visszahívás lesz. Nos, versenyvezetőnk úgy gondolta, hogy a futam megtartása fontosabb, mint az, hogy esetleg nem látott minden sietős hajót – hét hajót kizárt, a többi mehetett.

Fecó és mi is luvban rajtoltunk, és gyorsan kifordultunk. Az oldal jobbnak tűnt, de sem a forduló nem sikerült jól, sem a sebességünk nem tetszett igazán. A kezdetben 1-2 Bft-s szél szép lassan kezdett leállni, egész pici szélcsíkokban lehetett sok teret nyerni. Ráadásul a bója a két hegy közötti lapályban volt – a pöffök körülbelül olyanok voltak, mintha a füredi nagymólótól 15 méterre lennénk. Fecóék valahogyan bevitorláztak az első tízbe, mi inkább ötven körül voltunk egy elég nagy csapattal.

A hátszélben a kreutzban is jónak bizonyult oldalra mentünk, ami nem tűnt rossznak, de a gate-hez közeledve elfogyott a szél, ráadásul vagy kilencven fokot fordult is. Gert ekkor véget vetett a küzdelemnek: három lövés. Csakhogy: a hét kizárt hajó már nem jöhet a megismételt első futamra sem…

Folyt köv holnap.

Dragon EB - vasárnap

Magyar győzelemmel kezdődött az EB. Sajnos egyelőre csak a sehová nem számító próbafutamot nyertük meg, de azért learattuk a gratulációkat. De kezdjük az elején. Reggel szakadt az eső, így elég nehezen került elő a csapat. Akik tegnap még nem kerültek vízre, ma próbálták a kevés esőszünet egyikét kivárni, de nem sok eséllyel – mindenki elázott előbb vagy utóbb.

A hivatalos programok egy kormányosértekezlettel indultak. A szokásos kérdések hangzottak el, például hogy mikor kell a büntetőfordulót megcsinálni a kreutz-bójánál elkövetett szabálytalanságért. A Balatonkeneséről is ismert joviális ír zsűrielnök, Tony O’Gorman elmondta, hogy ő úgy fogja értelmezni a „vitorlázza tisztára magát és az első lehetséges alkalommal végezze el” szabályt, hogy vagy a terelőbójáig vagy azután egyenesen továbbhaladva kell pörögni. De nem hátszélben. Markus Wieser ezenkívül felvetette, hogy a kétfordulós büntetés a dragonok számára túl súlyos, ami kontraproduktív lesz: mivel ekkora pozícióvesztést senki sem akar bevállalni, ezért a büntetőzés helyett inkább az óvást fogják választani. Mindenki a vállát vonogatta – ezt előbb kellett volna kitalálni, marad a 720. Az egyetlen izgalmasabb hír talán csak az volt, hogy a rajt utáni negyedik perc – vagyis a rajtidő-korlátozás – lejárta után a VHF rádión be fogják mondani, hogy ki volt korai rajtos, s az érintetteknek „illendő” kiállniuk.

Gert, a főrendező megígérte, hogy ma mindenki a legjobb rajtját fogja elkövetni, ugyanis jelezte, hogy a második rajtot – akármilyen is legyen majd – elengedi. Így is lett. A mezőny jelentős része kivitorlázott a gyengécske délkeleti szélben, és az első rajt, annak rendje és módja szerint általános visszahívással végződött. Megjegyzem, hogy mi a rajtlövés pillanatában pontosan a vonalon voltunk. Kár, hogy ez csak a harmadik sorra volt elég.

A második rajtot azután elengedték. Mindkét magyar hajó a lee-bója (valójában egy lee oldali rajthajó áll ott) közelében rajtolt, majd kifordultunk balcsapásra. Fecóék azonban jó sebességgel átvitorláztak a mezőny előtt, majd ügyesen megtalálva a szélcsíkokat, vezető pozícióban közelítették meg az első bóját. Mi kicsit keveset vitorláztunk mostanában ilyen gyenge szélben, nehezen találtuk a vitorlabeállítást, alaposan lemaradtunk. Aztán az alba felengedése kicsit segített, és a középmezőny végével valahogyan felvergődtünk a felső bójáig. A rengeteg jobbról jövő hajó, a leálló szél és a szélfordulók végül azonban az utolsó reményeinket is feledtették egy jobb helyezésre.

Feriék viszont megtartották az első helyüket, és egy német, egy orosz és egy ukrán (értsd: Wieser) hajó előtt elsőnek értek le a hátszél-gate-hez, ami az időközben teljesen leállt szél miatt a futam megnyerését is jelentette. Ennek folyományaként az esti megnyitón néhány komolyzenei CD és egy nagy taps gazdái lettek, és Ulli Libor, aki az 1972-es olimpián ezüstérmes volt még nekünk is gratulált (később felvilágosítottuk, hogy nem mi voltunk az elkövetők, de azért jólesett).

A megnyitón egy rettenetes fúvószenekar muzsikált, voltak beszédek is, és ahogyan arra számítani lehetett, a rántott hús egészen jónak, a többi étel közepesnek, a fehér bor elviselhetőnek, de a vörös csapnivalónak bizonyult. A beszédek biztosan nagyon érdekesek lehettek, bár nem nagyon hallottuk őket, de sajnos lemaradtunk az állítólag egész jó spanyol-olasz meccsről.

Holnap már élesben megyünk, de ha hinni lehet az időjárás-jelentésnek, marad a csendes eső és kevés szél kombináció, ami a hét elejére nem sok jót ígér. Dehát bízzunk benne, hogy a meteorológusok is tévedhetnek. Érdekes módon az éjszakák mindig csillagosak, reggelre mégis jön a szürkeség.  

EB-napló: szombat

Ma a felméréssel elkezdődött a Dragon Európa-bajnokság az Attersee-n. Meg is kaptuk, ami várható egész hétre - a nyakunkba az esőt. Miután túlestünk az összes kötelező méricskélésen, és a Freyja végre vízre került, pont három perc alatt sikerült bőrig ázni – amíg egy motoros behúzott minket a helyünkre.

A magyar csapat két hajója egymás mellett áll, Kis-Szölgyémi Feriék nagyon örültek nekünk, hogy végre magyarokkal vacsorázhatnak. Egyébként az osztrákok nagyon szépen megszerveztek mindent, csak a nap közepén tartott másfél órás ebédszünet volt kissé meglepő. Minden olajozottan zajlik, és Gert barátunk, aki a kenesei EB főrendezője is volt, mosolyogva rohangál fel s alá, bár van miért aggódnia, mert úgy tűnik, hogy a jövő hét nem sok szelet hoz majd.

Mi meg ugye felkészültünk két inkább közép- és nagyszeles balatoni versenyen, dehát sebaj, majd megszokjuk a lee-ben ülést. Ricsi lelkesen mondta, hogy hozott térdvédőt, abban ugye kényelmesebben lehet térdelni.

Amúgy (majdnem) mindenki itt van aki számít, az ukrán csapat két hajóval és a nagyon ukrán Markus Wieserrel, Vinci a változatosság kedvéért mancsaftként Marcus Brenneckével. Sok a német és az osztrák, a nevezési lista szerint 66 hajó lesz. 

A versenyutasítás elég vicces, két mérföldes kreutz-szakaszt írnak benne, „kivéve, ha nyugati szél van” – mert akkor csak egy mérföld. Ugyanis ha a tavon keresztbe fúj a szél, ekkora pálya fér el.

Holnap este megnyitó a főtéren (eső esetén egy csarnokban), előtte 14.00 órakor próbafutam, már ha lesz szél. Kapunk GPS-jeladót is, állítólag nézhetik majd az interneten, hogy merre kóricálunk a pályán. Gondolom, kapunk is majd sok fejmosást.

Este foci EB-nézés volt, német-portugál meccs sok lelkes német szurkolóval. Házigazda osztrákjaink az első (és egyetlen) német gólnál hátat fordítottak a tévének, és megjegyezték: mi osztrákok addig szeretjük a focit, amíg a németek vesztésre állnak.

Fahajós örömök

Egyszerre vagyok gazdája egy modern one-design versenyhajónak (a Freyja névre hallgató Petticrows dragon) és egy klasszikus, klinkerpalánkozású 1967-es vörösfenyő Folkeboatnak. Utóbbi a Cinquecento névet kapta új keresztségében. Múlt héten szerettem volna megkezdeni az idényt mindkettővel: nos, nem minden sikerült úgy, ahogy terveztük.

A Freyja persze egykettőre vízre került. Némi gondot csak az okozott, hogy a téli fél év alatt elfelejtettük, hogy a rengeteg több helyre kivezetett állító- és finomállító kötél között melyik micsoda is, és nyilván már az első edzésen kiderül majd, hogy mit kötöttünk be rosszul. De: a hajó már a vízen várja, hogy megkezdjük a gyakorlást, s minderre összességében talán 3-4 óra munkát szántunk.

Freyja

Sajnos a Cinquecentóval másképp alakult. A kikötőben, ahol állunk, nincs fix daru, így természetesen alkalmazkodni kellett az autódaru érkezésének napjához. Sajnos, mire kissé eldugott helyen lévő hajócskámhoz értek, már két hét eltelt az áprilisból. Hiába volt hát meg Rick Gergő szakavatott segítsége révén az algagátlás már március közepén, április közepét írtuk, mire beakaszthattam a daru horgát az emelőgurtniba.

Cinquecento

Sejtettem, hogy gond lesz. A tél nagyon száraz volt, a hajót már november első napjaiban kivettük a vízből, a vörösfenyő pedig hajlamos rá, hogy elveszítse a víztartalmát. Láttam én a palánkok közti réseket, de úgy gondoltam: sebaj, egy búvárszivattyú elég lesz, aztán gyorsan bedagad majd a fa.

Ahogy a hajó a vízbe ért, csalatkoznunk kellett az előzetesen elgondoltakban. Mint egy fordított szűrő: hajócskánk a leengedés sebességében engedte át a vizet. Ha nincs a daru horgán, menthetetlenül elsüllyed. Szivattyúnk kétezer litert továbbít óránként – mégis olyan volt, mintha kanállal akartuk volna kimerni a Balatont.

Némi fejvakarás következett: mi is legyen most. A darun nem maradhat, mert annak máshol van dolga. Ráadásul a sorban utánam következő sporttársak türelmetlenkedni kezdtek – így ők sohasem kerülnek vízre. Végül a kényszer győzött: Cinquecento visszakerült a bakra, majd egy locsolótömlőből és egy szivattyúból „nedvesítő” alkalmasságot gyártottunk. 

Most folytjuk bele a vizet, hogy „belülről” bedagadjon. És várunk. Ha már nem folyik majd ki a víz, kész... Tanulság? legközelebb vízen lesz karácsonyig. De a fahajó akkor is szép!

Mikor versenyezzünk?

A Dragon osztály versenyeinek koordinátoraként egyre nehezebb a dolgom. Néhány évvel ezelőtt csupán annyit kellett tennem, hogy egy naptár segítségével beírtam egy táblázatba „szokásos" nyolc-kilenc versenyünk esedékes időpontját, legfeljebb néha azon vitatkoztunk egy kicsit, hogy valamelyik kisebb, de hagyományos túraverseny eredménye beleszámítson-e a ranglistába. Nos ezek az „egyszerű" idők elmúltak.


Két okból is:
1. A legtöbb vitorlázó ma már nem egyetlen csapatban focizik csak - hogy ezzel a képzavarral éljünk. X hajóval indul a Kékszalagon, kormányozza a saját dragonját néhány fontos balatoni versenyen, de beül a 8mOD bajnokságon egy ismerőséhez is. Tekintettel arra, hogy a „nagyhajós" versenyek helyét egyre inkább átveszik a néhány osztályra specializálódott versenyek, egyre áttekinthetetlenebb és követhetetlenebb a megsokszorozódott kínálat. Lehet, hogy ez majd letisztul (talán a gazdasági válság is segít ebben), de egyelőre még nem látszik ennek a folyamatnak a vége.
2. Követve a nemzetközi Dragon osztály szokásos versenykörforgásának ritmusát, a balatonkenesei Európa-bajnokságra történő felkészülés során kiválasztottuk azt a két „időpont-ablakot", amikor jó esélyünk lehet arra, hogy jó szélben versenyezhessünk és ne is legyen túlzottan erős versenytársunk. Ez a két intervallum a május végétől június közepéig tartó időszak és az augusztus utolsó hetétől szeptember közepéig tartó időszak lett.

A jelenlegi dilemma azonban az, hogy még így is rendkívül nehéz minden magyar dragonversenyző és az esetleges balatoni vitorlázást fontolgató külföldi csapatok számára egyaránt vonzó időpontokat találni. Ha a 2012-es évet nézzük: az őszre tolt Országos Bajnokság szinte egybeesik az írországi Gold Cup-pal. A júniusi Flottabajnokság pedig csak egy héttel zajlik az EB előtt. Az előbbi miatt egy német vitorlázó jelezte, hogy nehezen tudna eljönni Balatonkenesére, az utóbbi miatt pedig egy sokat vitorlázó magyar egység kritizálta, hogy nem tud részt venni az Attersee-n tartott előversenyen.

Ráadásul ugyanezek az időpontok a többi balatoni hajóosztály számára is rendkívül vonzóak. Vegyük például az őszi „Dragon Heteket". Kedves finnező dragonos barátaim párkapcsolatát erősen próbára tevő időszak lehet ez: a két előversenyt (Ripka és Füred Kupa) követően Finn Masters Európa Kupa Tihanyban, majd Dragon OB, ezután azonnal Finn OB, mindez röpke négy hét alatt.


Mégis, pillanatnyilag nem látszik jobb megoldás, mint a szezon kettétörése. A tavaszi időszakban van esély a gyakorlásra, a technikai összecsiszolódásra, új vitorlák, megoldások, állítások kipróbálására. A több idővel és jobb anyagi lehetőséggel rendelkezők külföldön kezdhetik az évadot, az elfoglaltabbak számára több verseny lesz a Balatonon és április végén tervezünk egy Klinikát is.


Ősszel több esély van kiegyensúlyozott szélre, és a későn kezdő csapatoknak is van ideje összekovácsolódni. Csak a nyár veszik el: pedig ilyenkor töltjük a legtöbb időt a Balatonnál, de az elmúlt évek kilátástalan júliusi versenyei, a „vagy-szélcsend-vagy-vihar" jellegű versenyek mindenkinek elvették a kedvét. 


Pedig olyan rövid a szerzonunk. Hogyan lehetne meghosszabbítani? Ötleteket szívesen várok a szerkesztőségbe.

Hetven éves - mégis kortalan: a Folkeboot

Hetven éves lett a második (vagy a harmadik? - mit szól majd Sipos úr és a finnesek?), szóval legyen holtversenyben a második kedvenc hajóm, a Folkeboot. Egy ízig-vérig skandináv, hosszúkieles, a vitorlázás szerelmeseinek fenntartott jószág. Semmi értelme: lassú, viszont belül kényelmetlen, még mindig faárbocot használnak, és semmit sem változtattak az eredeti klinkerpalánkozást előíró terveken. Vicces módon még a műanyag hajókon is klinkerszerű izéket alakítottak ki.

Mégis: ezrek versenyeznek vele, és még több ezrek túráznak rajta. Korábban több hajó átkelt az Atlanti-óceánon, egy ausztrál hölgy meg Európába vitorlázott vele. Minden észérvnek ellentmondóan sikeres. Érthetetlen. És nekem is van egy belőle.

Több mint 50 pályázat érkezett be a skandináv szövetségek által 1939-ben kiírt tervpályázatra. A cél: egy olyan hajó, amely mindenki számára elérhetően olcsó, nagy szériában, egységesen előállítható, egyedül és kettesben is vitorlázható, alvási lehetőséget nyújt egy négy fős családnak. Legyen versenyzésre is alkalmas. Egyszóval egy vízi Volkswagen, talán még az árat is megszabták, ha jól emlékszem 3.500 dán koronánál nem lehetett drágább.

Forgatták az ítészek a terveket, de egyik sem tetszett igazán. Végül kiosztottak néhány díjat, és Tord Sundénra, egy fiatal tervezőre bízták, hogy abból, amit kiválasztottak, gyúrjon össze egy hajót. Ez lett a Folkeboot: zömök, strapabíró, északi, de a dragon arisztokratikussága nélkül. Az első 1941-ben került vízre, azóta még jó néhány követte. Óriási flották vannak Dániában, Svédországban, Németországban, jó néhány az Egyesült Királyságban (bár ezek többsége nem klinker palánkozású) és San Franciscóban. Magyarországon tíz hajóról tudni (lásd itt.)


A német Yacht magazin jó néhány oldalt szentelt a hetvenedik születésnapnak. Azt a kérdést járták körül, hogy mi lehet a siker oka. A végén igazán nem jutottak semmi olyanra, amit idei néhány órás Folke-vitorlázás után én magam is ne tudtam volna összeszedni. A hajó irtózatosan kezes, nagyon jól vitorlázható, nem hajlamos a szélbefutásra még pöffös szélben sem. A kabin kicsi, de ha a hajón alszol, mindenért kárpótol a fa semmihez sem hasonlítható illata és a hullámok csobogása. A hajó formája annak ellenére kívül tartja a cockpiton a hullámokat, hogy a modern hajókhoz képest elég kicsi a szabad oldalmagasság. 

Igazi "back to the roots" élmény. Csak ne siess sehová. Dehát: miért mennénk hajóval, ha sietnénk? És ami a legfontosabb: a fiaimnak is tetszik, márpedig eddig nem voltak igazán lelkesek, ha apa megint vitorlázni akart.

A Hanni harmadik lett a Gardán

A Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly alkotta magyar egység harmadik lett az egyik legrangosabb dragonversenyen, a Garda-tavon rendezett Hans-Detmar-Wagner Kupán, a német flottabajnokságon. A magyar hajót csak két világbajnok előzte meg: a dragonmezőny egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a német Vinci Hoesch, és a korábbi keletnémet finn-olimpikon és dragon-világbajnok Malte Philipp.

Vinciék mögött a magyar hajó - fotó: Fiona Brown

A vert mezőnyben találjuk többek közt az orosz Anatolij Loginovot is, a balatonkenesei EB egyik dobogós helyezettjét, korábbi világranglista-elsőt. Az erdemények itt találhatók.

Ez a bronzérem a magyar dragonosztály eddigi legkiemelkedőbb nemzetközi eredménye. A magyar csapat idén kezdte meg a dragonozást egy vadonatúj Petticrows hajóval, sok nemeztközi versenyen vettek részt, s a vizen töltött óráknak most meg is lett az eredménye.

A versenyen hét futamot rendeztek, általában erős szél fújt. A magyar hajó egy futamgyőzelem mellett egy harmadik és egy negyedik helyet is be tudott gyűjteni.

Gratulálunk!

Amiért szeretjük a Balatont - Dragon Flottabajnokság Csopakon

Mint az álom, olyan körülmények

A hétvégi flottabajnokság pontosan azt hozta, amiért szeretjük a Balatont. Kifújt egyenletes szél, két és fél nap alatt hét futam. A rendezőknek – ezúttal a csopaki Kerekednek – könnyű dolga volt, pénteken délután és szombaton három-három, vasárnap egy futamot lehetett tartani. A végső győzelmet Gömbös Lóránd Jampece szerezte meg.

Nyert a Jampec

Péntek délután végül sajnos csak kilenc hajó tette tiszteletét a Dolfin-bajnokság miatt Csopak elől kissé Paloznak felé vitt pályán. A 14.00 órás rajt idején 2-3 Bft erősségű délnyugati szél fújt, amely minden várakozás ellenére később sem állt le. Ez talán a rendezőket is meglepte kissé, Weöres Laci annak ellenére nem változtatott a pályán, hogy a 41-42 perces, a második hátszél után rövid félszeles befutóval ellátott pályák kissé rövidnek bizonyultak.

Ezzel a hauzolással tudott a Febrill a Luna elé kerülni

Az Egyesül Államokból hazaköltözött az idei bajnok Lukáts Ákos, így a Conseuro44 csapata újra rajthoz állt. A hajó meg is hálálta ezt, az összeszokott csapat az első futamban sima rajt-cél győzelmet aratott. Azt lehetett hinni, hogy ez az egyértelmű fölény a későbbiekben is megmarad: ám ez nem így történt. Tenke Péter Febrill/Seven Arts-a és a Gömbös-csapat méltó ellenfelek voltak, és alaposan összekuszálták a számítgatásokat. A második futamot Gömbiék, a harmadikat a Febrill nyerte, miután a hátszél végén kicsusszant az addig vezető Luna alól, akik így elvesztették a belső helyüket. A napot a Kereked klubban közösen elköltött vacsora zárta

A szombati nap hasonló szélben és hasonló módon folyatódott. A negyedik futam megint a Jampecé lett, ám ekkor feltámadt Kis-Szölgyémi Feri Hannija, amely eddig csak kínlódott, nem találta a szélre alkalmas állítást és hajósebességet. Ekkor megérkezett a hajóba Kiss Tamás – és innen kezdve a Hanni minden futamot meg tudott nyerni. Mindez végülis hiába, a dobogóról így is lemaradtak: az első helyet a vasárnapi egy futamot kihagyó Jampec szerezte meg, második a Tenke-, harmadik a Lukáts-csapat lett.

Nagyon koncentráltak, így feltámadt a Hanni

A szombati nap krónikájához tartozik még, hogy vendégül láttuk a dragon osztály főtámogatója, az Erste Private Banking mintegy negyven ügyfelét. Megismerkedhettek a vitorlázás alapjaival, kipróbálhatták a távirányitású hajókat és a végén még egy VIP-futamon is részt vehettek. A napot Dragon Grill Party koronázta meg a csopaki Dobó Vendéglőben.

Két tanulságon érdemes elgondolkodni. Az egyik: miért akarunk mindenáron nyáron versenyezni a Balatonon, amikor tavasszal-ősszel sokkal jobb, egyenletesebb szél van. A másik: miért nem jön el a hadra fogható további hat-nyolc magyar dragon erre a fantasztikus versenyre. Legénységproblémák, rossz időpont-egyeztetés vagy csak sima érdektelenség? Erre kellene megtalálni a választ.