2011. szeptember 5., hétfő

Amiért szeretjük a Balatont - Dragon Flottabajnokság Csopakon



Mint az álom, olyan körülmények
A hétvégi flottabajnokság pontosan azt hozta, amiért szeretjük a Balatont. Kifújt egyenletes szél, két és fél nap alatt hét futam. A rendezőknek – ezúttal a csopaki Kerekednek – könnyű dolga volt, pénteken délután és szombaton három-három, vasárnap egy futamot lehetett tartani. A végső győzelmet Gömbös Lóránd Jampece szerezte meg.

Nyert a Jampec
Péntek délután végül sajnos csak kilenc hajó tette tiszteletét a Dolfin-bajnokság miatt Csopak elől kissé Paloznak felé vitt pályán. A 14.00 órás rajt idején 2-3 Bft erősségű délnyugati szél fújt, amely minden várakozás ellenére később sem állt le. Ez talán a rendezőket is meglepte kissé, Weöres Laci annak ellenére nem változtatott a pályán, hogy a 41-42 perces, a második hátszél után rövid félszeles befutóval ellátott pályák kissé rövidnek bizonyultak.


Ezzel a hauzolással tudott a Febrill a Luna elé kerülni
Az Egyesül Államokból hazaköltözött az idei bajnok Lukáts Ákos, így a Conseuro44 csapata újra rajthoz állt. A hajó meg is hálálta ezt, az összeszokott csapat az első futamban sima rajt-cél győzelmet aratott. Azt lehetett hinni, hogy ez az egyértelmű fölény a későbbiekben is megmarad: ám ez nem így történt. Tenke Péter Febrill/Seven Arts-a és a Gömbös-csapat méltó ellenfelek voltak, és alaposan összekuszálták a számítgatásokat. A második futamot Gömbiék, a harmadikat a Febrill nyerte, miután a hátszél végén kicsusszant az addig vezető Luna alól, akik így elvesztették a belső helyüket. A napot a Kereked klubban közösen elköltött vacsora zárta

A szombati nap hasonló szélben és hasonló módon folyatódott. A negyedik futam megint a Jampecé lett, ám ekkor feltámadt Kis-Szölgyémi Feri Hannija, amely eddig csak kínlódott, nem találta a szélre alkalmas állítást és hajósebességet. Ekkor megérkezett a hajóba Kiss Tamás – és innen kezdve a Hanni minden futamot meg tudott nyerni. Mindez végülis hiába, a dobogóról így is lemaradtak: az első helyet a vasárnapi egy futamot kihagyó Jampec szerezte meg, második a Tenke-, harmadik a Lukáts-csapat lett.





Nagyon koncentráltak, így feltámadt a Hanni
A szombati nap krónikájához tartozik még, hogy vendégül láttuk a dragon osztály főtámogatója, az Erste Private Banking mintegy negyven ügyfelét. Megismerkedhettek a vitorlázás alapjaival, kipróbálhatták a távirányitású hajókat és a végén még egy VIP-futamon is részt vehettek. A napot Dragon Grill Party koronázta meg a csopaki Dobó Vendéglőben.

Két tanulságon érdemes elgondolkodni. Az egyik: miért akarunk mindenáron nyáron versenyezni a Balatonon, amikor tavasszal-ősszel sokkal jobb, egyenletesebb szél van. A másik: miért nem jön el a hadra fogható további hat-nyolc magyar dragon erre a fantasztikus versenyre. Legénységproblémák, rossz időpont-egyeztetés vagy csak sima érdektelenség? Erre kellene megtalálni a választ.