2012. szeptember 14., péntek

Még van esély


A kis magyar csapat az utolsó - és nem kiejthető - futam előtt a hatodik helyen áll a Gold Cupon. Holtversenyben az ötödikkel,  és csupán néhány pontra a harmadiktól. Csütörtökön, az ötödik futamban sajnos nem sikerült megismételni az előző napok teljesítményét, de így is le a kalappal: a magyar Dragon osztály eddigi legjobb nemzetközi eredménye van készülőben.

Az elismerés pedig fokozatosan nő. Amíg az elő két-három futam után a hivatalos közleményben főleg csak az írekről, britektről, oroszokról esett szó, a hét második felére mindez már átalakult: a HUN59 helyezése soha nem maradt ki a tudósításokból. Eleinte alig fotózták őket, most már mindig szerepeltek a hivatalos fotók között. És kaptak egy „eposzi" jelzőt is: „akik most érkeztek a frissiben megnyert magyar Bajnokságról a Balatonon". Ennél jobb reklám nemigen kellhet nekünk, főleg, ha komolyan gondoljuk, hogy 2017-ben világbajnokságot szeretnénk rendezni a Balatonon.


Úgyhogy nem marad más, mint hogy szurkoljunk egy jó helyezésért az utolsó futamon...

2012. szeptember 11., kedd

Hajrá Fecó!


Talán még sohasem volt arra példa, hogy a magyar bajnoknak komoly esélyei lennének egy olyan Dragon versenyen, ahol ott van minden profi. Kis-Szölgyémi Feriék imponálóan nyerték a magyar bajnokságot, és öröm látni, hogy a Gold Cup-on, ráadásul tengeren, nagy hullámok között is, ott vannak a legjobb tíz között.
A magyar bajnokságon
Az első futamon 25 csomó körüli szélben 14. helyen futottak be - nem rossz eredmény egy kölcsönhajóval, 60 tengeri körülményekhez szokott csapat között. A futamot a világbajnok Lawrie Smith nyerte, aki a Petticrows-főnök Tim Tavinorral és egy nagydarab, erős holland fiúval ment. A hollandot megkérdezték egy interjúban, hogy mi volt a dolga. Tömören csak ennyit mondott: lógj, ahogy bírsz!
Ilyen durván fúj a szél, ekkorák a hullámok
A Gold Cup amúgy is fura verseny: egy nap egy futam, de az borzasztó hosszú, az egész pálya legalább 12 mérföld. Összesen hat futam, de kieső nincs - ez még abból az időből ered, hogy úriember nem hibázik...

A második futamra még rettenetesebb körülmények közt került sor. A szél 28 csomó, a hullámok házmagasságúak. Erre mi történt? A múlt héten még Balatonkenese előtt vitorlázó magyar csapat elsőnek vette a kreutz-bóját a vérprofik előtt! Bravó Fecó, Füli és Tomi!
Úton a kreutz-bójához
A hátszélben aztán nem tudták tartani az iszonyú gyors német Tommy Müllert, aki mellett persze Vinci Hoesch diktál. Magánvéleményem, hogy Müller, aki volt már világbajnok is, csak akkor megy jól, ha Vinci is mellette ül. De visszatérve a Gold Cupra, Fecóék ott tudtak maradni az élbolyban, és hetediknek futottak be.
Hátszélben
Mindez jól mutatja, hogy sok vitorlázással és edzésmunkával, összeszokott csapattal és megfelelő cuccal ott lehet lenni az osztály élezőnyében. Gyerünk fiúk, mutassátok meg nekik!


A csapat