Gazdasági válság, lassuló osztályfejlődés, amatőrök és profik közti ellentétek ide vagy oda – a Dragon világversenyek népszerűségén mindez nem látszik. A Nemzetközi Dragon Szövetség IDA) listáján évről-évre többen pályáznak a nagy versenyek, az úgynevezett „major championship”-ek (ide tartoznak az Európa- és világbajnokságok valamint a nyílt világbajnokságnak tekinthető Gold Cupok) rendezési jogaira.
A szabályozás meglehetősen egyszerű. A három verseny megrendezésére bármely olyan ország jelentkezhet, amelynek nemzeti Dragon szövetsége vállalja, hogy az IDA által előírt szigorú szabályok szerint hajlandó megrendezni a versenyt. Pályázni kell, és a versenyrendezési jog odaítéléséről a szervezet legmagasabb fóruma, az évente tartott Közgyűlés (General Assembly, GA) dönt.
Ez az a pont, ahol képbe kerül a sportdiplomácia. A Közgyűlésben ugyanis minden országnak egyetlen szavazata van. Teljesen mindegy, hogy egy-egy küldött hány hajót vagy a ranglista alapján mennyire eredményes Dragon-vitorlázókat képvisel, a harmincegynéhány tagország szavazata egyenrangú.
Csak hogy érzékeltessem a különbségeket: Németországban vagy ezer hajót tartanak nyilván – egy szavazat; a britek uralják a szervezet adminisztratív pozícióit és informálisan nagyon erősek – egy szavazat; Sri Lankának egy hajója van, az is Belgiumban – egy szavazat.
A Közgyűlésre mindig október utolsó szombatján, évtizedek alatt kialakult szigorú koreográfia szerint kerül sor. Sok-sok esztendőn át a rendezvénynek a brit királyi Royal Thames Yacht Club adott otthont. Képzeljenek el egy vitorlás egyesületet London szívében, a Knightsbridge földalatti-megálló mellett, egy ronda épületben – víz a közelben nincs, a legközelebbi kikötő talán Southampton vagy száz kilométerre... Viszont: a tárgyalóterembe tartva a delegáltak Nelson kiállított távcsöve mellett elhaladva megszeppenve vehetik tudomásul, hogy csak nyakkendőben közlekedhetnek az épületben.
Néhány év óta időnként más városok is otthont adhattak a gyűlésnek, de a 2014. október 25-re szóló meghívás ismét Londonba szólt. Mint a szervezet kincstárnoka utóbb bevallotta nekem, a királyi klub kicsit magas terembért szabott, így („you know, the ultimate reason is always money”) átköltöztünk a „Rag” néven közismert Army and Navy Clubba. Mondanom sem kell, hogy tán két perc járásra a Buckingham Palace-től.
 |
| Közgyűlés az Army and Navy Clubban |
Ennyi tehát a külső körülményekről. Most pedig nézzük, hogy a kis magyar különítmény hogyan jutott el odáig, hogy egy-egy korsó sörrel koccintva ünnepeljen a Rag bárjában.
Elvileg a „major championship”-ek rendezési jogát három évvel az esemény előtt ítélik oda. A Magyar Dragon Szövetség a 2010. évi balatonkenesei Európa-bajnokság óta nem rendezett nagy versenyt, de a korábbi „folyosói” egyeztetések alapján az tűnt reálisnak, ha 2018-ra pályázunk meg egy ilyen eseményt. Egy ideje a szervezet elnöksége áttért arra, hogy már négy évvel korábban megszavaztatja a küldötteket, ilyenkor lényegében eldől a rendezési jog, de a végleges áment három évvel az eseményt megelőzően lehet megkapni.
Előzetesen azt lehetett tudni, hogy az olasz Garda-tó és a Balaton lesznek versenyben a 2018. évi Európa-bajnokságért. Szeptember közepén kezdtük el törni a fejünket, hogy hogyan lehet ezt a meccset megnyerni. A Gardán, pontosabban annak északi csücskében, Torboléban minden évben rendeznek egy igen népszerű Dragon versenyt. Biztosak lehettünk benne, hogy ezt nagyon sokan támogatnák. Az is igaz volt viszont, hogy az olasz szövetség inkább a tengeri rendezés híve, éppen idén tartottak Európa-bajnokságot San Remóban. Elképzelhető volt tehát, hogy ellenfelünk akár vissza is lép – de végül úgy döntöttünk, hogy nem becsülhetjük őket alá. Kettős stratégiát választottunk: nagyon ütős prezentációra és megfelelő szavazatmaximálásra van szükség.
(folyt kövl)
